Főoldal : Szinetár Dóra újra Vásárhelyen énekel |
Szinetár Dóra újra Vásárhelyen énekel
Szippy 2007.08.17. 13:09
Szinetár Dóra is fellép augusztus 18-án a vásárhelyi szabadtéri kulturális fesztiválon, a Budapesti Operettszínház gálaestjén. Az operettszínházi sikerek mellett világhírű musicalslágereket ígér a közönségnek. A művész most férjével Szegeden időzik, a szabadtérin, és jól érzi magát. Decemberre várják második gyermeküket.
– Természetesen jártam már Hódmezővásárhelyen – mondta Szinetár Dóra, a Budapesti Operettszínház művésze. – Hogy mire emlékszem? Fantasztikus hangulatú város, gyönyörű a főtér, és nagyszerű a közönség. Nagyon jól éreztük magunkat tavaly is, boldog vagyok, hogy idén is ellátogathatunk kollégáimmal ebbe a városba.
Szinetár Dóra a Rómeó és Júlia Dóm téri próbáján | Dóra és férje, Bereczki Zoltán most Szegeden időzik, ahol a szabadtéri játékokon a próbákkal együtt általában több hetet is eltölt. Így van mód szétnézni, felfedezni a környéket. A Tisza parti városhoz szép emlékek fűzik. Az ópusztaszeri látogatás sem maradhatott ki, és bár otthon szinte sohasem jár strandra, a szegedi „plázsra" rendszeresen kilátogat. És külön élvezi, hogy szinte teljesen belakja az alföldi várost az Operettszínház: mindenütt ismerősökbe, kollégákba, színésztársakba botlik az utcán. A Jászai Mari-díjas művészt a közönség többek között a Rómeó és Júlia, a Mozart, a West Side Story, a Szépség és a Szörnyeteg, a Valahol Európában, a Padlás, a Nyomorultak, a Miss Saigon, az Anna Karenina és a Funny Girl című darabban. – Az elmúlt években annyi mindent csináltam, hogy ha nagymamakoromig nem történne semmi említésre méltó, az sem lenne tragédia. Most elsősorban nem is a pályámra koncentrálok, hanem arra, akit a pocakomban hordok. Köztudott, hogy várandós vagyok, jól érzem magam, és december 10-ére írtak ki. Hogy fiú lesz-e vagy lány? Még nem tudjuk, az orvosok már tippeltek mindkettőre. Amikor a fiam született, végig azt mondták, kislányra számítsunk, aztán amikor világra jött, az orvosom megkérdezte, mi lesz a neve, azt mondtam: Eszter. Jött a válasz: tökös kis Eszter lesz – merthogy fiú. A vásárhelyi programról csak annyit árult el, hogy 2006-hoz képest változott a csapat összetétele, és a műsorban az operettszínházi sikerek mellett világhírű musicalslágerek is felcsendülnek. Elmondta azt is, hogy a musicalgálát követően a színház operettcsapata is Hódmezővásárhelyre érkezik, ugyanis 20-án este látható, hallható majd nagyszabású operettgálájuk. Dóra édesapját, Szinetár Miklós színházi és filmrendezőt sem kell bemutatni, a magyar színház- és operatörténet meghatározó alakja, egyénisége. Vajon hasonlítanak egymásra, örökölt valamit édesapjától, emlegetik-e még „csak úgy", mint Szinetár Miklós lányát? – Tizennégy évesen a szólólemezem nagy sikert aratott, és ez sok mindent meghatározott. Mostanában inkább azt mondják, ő a Dóri papája, és erre nagyon büszke. Az örökölt gének biztosan számítottak, tehetségben, hajlamban, elhivatottságban. De a legfontosabb, hogy édesapám 75 éves korára is tiszta és hiteles tudott maradni, ezt szeretném én is elérni.
Részletes program
Augusztus, 17. (péntek), Kossuth tér, 15.45: ünnepélyes zászlófelvonás, 16 óra: a III. hódmezővásárhelyi borfesztivál megnyitója, 16.15: nemzetközi táncbemutató, 20: a Cotton Club Singers koncertje; Emlékpont, 18.30: Apostol-koncert, 21: Kormorán-koncert. Augusztus 18. (szombat), Kossuth tér, 17.30: a Momentán társulat színházi produkciója, 20.30: musicalkoktél; Emlékpont, 19: a Budapest Ragtime Band koncertje. Augusztus 19. (vasárnap), Kossuth tér, 17.30: Petőfi Sándor: Helység kalapácsa, a Honvéd Táncszínház előadásában, 20.30: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának a hangversenye. Augusztus 20. (hétfő), Szent István tér, 9 óra: szent mise a Szent István-templomban, celebrálja Kiss-Rigó László megyés püspök, 10: városi ünnepség Szent István tiszteletére, beszédet mond Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője; Kossuth tér, 17: kétszemélyes bolondságok (jelenetek), 20: operettgála, 22: tűzijáték; Emlékpont, 20.30: a Crystal együttes koncertje, 22.30: diszkó. |
|